Ezt a fajtát is a nagy orosz nemesítőnek, Micsurinnak köszönhetjük, aki már 1905-ben létrehozta. A célja az volt, hogy ötvözze a madárberkenye hidegtűrését az arónia beltartalmi értékeivel. Ebből már sejthető is, hogy a Likjornaja szülei a közönséges madárberkenye (Sorbus aucuparia) és a fekete berkenye (Aronia melanocarpa). Bár rendszertanilag gyakran a madárberkenyékhez sorolják, valójában egy ×Sorbaronia hibridről beszélünk. A génjeiben dominánsan hordozza a fekete berkenye sötét színét és antioxidáns-tartalmát, miközben a madárberkenyétől örökölte a nagyobb növekedési erélyt. A „Likjornaja” habitusa valahol a fa és a bokor között helyezkedik el. Levelei páratlanul szárnyaltak, mint a madárberkenyéé, de a levélkék szélesebbek, sötétebb zöldek és fényesebbek – ez egyértelmű arónia-örökség. Ősszel pedig a kert egyik legszebb dísze: a lombja lángoló vöröses-lilás színre vált. Május végén hozza dús, fehér virágzatát, ami mágnesként vonzza a beporzó rovarokat. Teljes mértékben öntermékeny, így nem igényel porzópárt, de ha vannak a közelében más berkenye növények, akkor a terméskötődés jobb lehet.

A „Likjornaja” a szegényebb talajok hőse. Míg más gyümölcsfák szenvednek a tápanyagszegény vagy savanyúbb talajokon, ez a fajta vígan elvan. Egyedül a nagyon tömörödött, levegőtlen, vizenyős talajokat nem kedveli. Rendkívül szívós, a levelei még a nyári kánikulában sem szoktak megégni (ellentétben a sima madárberkenyével, ami nálunk az Alföldön sokszor szenved a légköri aszálytól). A termés szempontjából viszont a víz a Likjornaja esetében is fontos: hosszan tartó szárazság esetén a bogyók aprók maradhatnak, és „bőrössé”, szárazzá válhatnak (mintha aszalódnának a fán). Tippem: Ültetéskor alakítsunk ki neki jó nagy tányért, és az első egy-két évben öntözzük rendszeresen. Ha már begyökeresedett, a mélyre hatoló gyökereivel jól átvészeli a szárazabb heteket is öntözés nélkül, de ha igazán bő és lédús termést szeretnénk a likőrhöz vagy lekvárhoz, augusztus vége felé érdemes öntözni. Jól tűri a szennyezettebb levegőt is (ezért ültetik sokszor városi sorfának a rokonait), és a szelesebb fekvést is jobban állja, mint a vékonyabb ágrendszerű cserjék. Napfényigényes: az igazi, mélyfekete szín és a magas cukortartalom csak teljes napfényben alakul ki.

A neve (Likjornaja – oroszul likőrt jelent) nem véletlen. A termései sötétbordók, szinte feketék, 12–15 mm átmérőjűek, és fürtökben lógnak.

Növényvédelem tekintetében ez a növény is egy igazi ajándék a vegyszermentes kertészkedők számára, hiszen rendkívül ellenálló a gombás betegségekkel szemben, és rovarkártevő se nagyon támadja. A hidegtűrése pedig legendás, a mínusz 30–35 fokot is károsodás nélkül viseli. Egyetlen „ellensége” lehet: a madarak. Ők ugyanis pontosan tudják, mikor érik a legfinomabbra, így ha mi akarjuk leszüretelni, érdemes résen lennünk, mert hamar lecsipegetik előlünk. Ahogy a neve is súgja: kiváló likőralapanyag. De ne álljunk meg itt! Készíthető belőle sűrű, sötét színű lekvár, szörp, vagy aszalvány is a reggeli müzlibe. Mivel tele van antioxidánsokkal és vitaminokkal, téli immunerősítőnek is elsőrangú. Ha egy igénytelen, de nagyon hálás és egészséges gyümölcsöt termő fát keresel, a „Likjornaja” biztosan nem okoz csalódást. További információk a növényről a Kreatív Kertész weboldalamon olvashatók.