A Schmitt-cseresznye egy rendkívül elegáns, oszlopos növekedésű fás szárú növény, amely kiváló választás szűkebb kertekbe és utcafrontokra is. Ez a különleges fa egy mesterséges hibrid, amely a vadcseresznye és a molyhoslevelű díszcseresznye sikeres „házasságából” született az 1920-as években, a franciaországi Sedanban. A nemesítő, Louis Schmitt célja egy olyan fa megalkotása volt, amely egyesíti a szülőfajták legjobb tulajdonságait. A növény a vadcseresznyétől (Prunus avium) örökölte a viszonylag gyors fejlődési ütemet és a vitalitást, míg a molyhoslevelű díszcseresznye (Prunus canescens) a sűrű ágrendszert és a fajta legfőbb ékességét, a lenyűgöző kérget adta tovább.

Ennek a fának az egyik legnagyobb vonzereje ugyanis a fényes, mahagónibarna vagy vörösesbarna kéreg, amely az idősebb példányokon is megőrzi különleges, vízszintes sávokban mintázott textúráját. Kezdetben kifejezetten oszlopos, később inkább keskeny váza alakú koronát nevel, amelynek magassága általában eléri a hat–kilenc métert, szélessége azonban ritkán haladja meg a három–négy métert. Ezzel a növekedési formával rendkívül helytakarékos, ugyanakkor markáns vertikális hangsúlyt ad a kertnek.

Tavasz közepén, április végén vagy május elején hozza halványrózsaszín, szinte fehérbe hajló virágait, amelyek kis csomókban nyílnak az ágakon. Bár virágzása nem olyan dús, mint a japán díszcseresznyéké, visszafogott eleganciája páratlan látványt nyújt. Sötétzöld, finoman fűrészes szélű levelei ősszel gyönyörű, narancssárgás és vöröses árnyalatokba öltöznek a lombhullás előtt. Apró (nagyjából 1,5 cm átmérőjű), gömbölyded, halványpiros termései ehetők, bár a megszokott cseresznye íznél savasabb, fanyarabb, de nagyon ízletes.  A madarak is előszeretettel látogatják a fát ezekért a falatokért, így madár barát kertekben is helyet kér magának.

A hazai, megváltozott klimatikus viszonyokat – beleértve a melegebb nyarakat és a változékony teleket – kiválóan tolerálja, így a magyarországi kertekben is megbízhatóan, évről évre szépen fejlődik és terem. Talajban nem kifejezetten válogatós, de a jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag vályogtalajt hálálja meg a legjobban, a tartósan pangó vizet viszont mindenképpen érdemes elkerülni. Teljes napfényre ültetve mutatja meg legszebb formáját, lombozata és kérge is ilyen fekvésben lesz a leglátványosabb. Gondozása meglehetősen egyszerű, hiszen metszést alig igényel, csupán a korona formájának megtartása vagy az esetlegesen elhalt ágak eltávolítása teheti szükségessé a beavatkozást.