Az első keresztezéseket Lorenz végezte, majd dr. Rudolf Bauer fejezte be. Kereskedelmi forgalomba mind a növény szaporítóanyaga, mind maga a gyümölcs csak a hetvenes években került. Érdekes megvizsgálni, melyik „szülőjétől” mit örökölt: a tüskétlen cserje hosszú hajtásaival inkább a ribizli, mint a köszméte cserjéjére hasonlít. A sötét színű, sima héjú, és szőr nélküli termés hozzávetőleg 3 gramm súlyú. A teljes érettségében matt fekete bőre mögött a gyümölcshús zöldes színű, és apró magokat tartalmaz. Ízét tekintve mindkét ősére emlékeztet, kellemes ízű, de hiányzik a tipikus feketeribizli íz. A köszméte frissítő savanyúsága mellett az aromája inkább a túlérett köszmétéét idézi. Levelei közepesen nagyok, háromkaréjúak, fényesen zöldek, inkább a köszmétére hasonlítanak, mint a fekete ribiszkére. Vesszői, és a rajta lévő rügyek alaktani szempontból a fekete ribiszkéhez állnak közelebb, de a vesszők színezettebbek, a rügyei testesebbek. Virágzása április első harmadában megindul. Sziromlevelei lilás színűek. A bogyók a fekete ribiszkénél nagyobbra, a köszméténél kisebbre nőnek. Július közepére általában beérik. Régen legalábbis így volt, de az utóbbi évtizedek felmelegedésének köszönhetően érése egyre korábbi, nálam például az alföldi Farmoson már teljesen leérett az idei josta termés, és már a rikö bogyói is színesednek, pedig még csak június eleje van. Termésmennyiségét tekintve a bokronkénti termése négy termőév átlagában 3.6 kg.

Szinte mindent „tud”, amit a köszméte, és a fekete ribizli: különösen sok C- és B1-, B2-vitamint tartalmaz. Savai jó hatásúak az emésztésre, antioxidánsai erősítik az immunrendszert. Száz grammjában 26-64 mg C vitamint találhatunk. Könnyebben szedhető, mint a köszméte, mert nem tüskések az ágai (bár ugye köszmétéből is vannak ma már tüskemetes fajták, én például csak ilyeneket ültettem a kertembe). Nagyobb bogyói, dúsabb termése miatt egy-egy bokorról sokkal több gyümölcsöt szüretelhetünk, mint a feketeribiszkéről (a josta vesszőinek ízköze rövidebb, mint a feketeribiszke anyáé, ezért az egységnyi vesszőhosszra jutó termőrügyszám nagyobb). Fürtjei kettő-öt gömbölyű bogyóból állnak. Sokan azért is szeretik, mert nem olyan savas, mint a köszméte, és nincs meg a feketeribiszkére jellemző „gyógyszeríze”. Persze ma már ez sem egyedülálló tulajdonság, hiszen feketeribiszkéből is vannak kimondottan édes, „gyógyszeríztől” mentes csemege fajták is. Felhasználást tekintve friss fogyasztásra, befőzésre, mélyhűtésre és konzervipari felhasználásra egyaránt alkalmas, valamint kitűnő frissítő leves, mártás, gyümölcslé és zselé is készíthető belőle. Frisszen szedett bogyói hűtőszekrényben 4-5 napig állnak el.

Hazánk éghajlata általában megfelelő a termesztéséhez. A faj mindkét szülője északi származású, ennek alapján a téli fagy a gyökérben, a szárrendszerben és a rügyekben sem tesz kárt. Meglehetősen igénytelen, a félárnyékot, a kötöttebb talajokat is jól bírja, valamint nem feltétlenül nagy a vízigénye sem. A josta neve a keresztezett fajok német Johannisbeere, illetve Stachelbeere neveinek összevonásának eredménye. Fontos észben tartani, hogy növényvédelmet igényel, mert valamelyest ellenáll a ribizli és az egres betegségeinek, de a levélpirosító ribiszkelevéltetű ellen sajnos ez a fajta sem védett, ahogyan egyik másik fajta sem.