Barion Pixel
info [kukac] boldoggyumi.hu

Kedves Látogató!

A nevem Medve Zsolt (Sokan talán úgy ismernek leginkább, mint a farmosi Fügés ember), és imádom a kertet, szeretek kertészkedni. Növényekkel, és azok házikerti termesztésével, szaporításával nagyjából tizenöt éve foglalkozom. Amikor feleségemmel és gyermekeinkkel beköltöztünk hőn áhított családi házunkba 2018 januárjában, a kert szinte teljesen üres volt, leszámítva egy öreg, és beteg cseresznyefát, egy hasonló állapotú szilvafát, és két hatalmasra nőtt akácfát. Ezektől balesetvédelmi okokból meg kellett válnunk, így ott állt 1650 négyzetméternyi gazos-füves terület, amin semmi nem volt. Tudtuk, hogy szeretjük a finom gyümölcsöket, és a szép, illatos virágokat, fűszernövényeket, így hamar megszületett az elképzelésünk az ehető kert projektről, majd hamarosan hozzáláttunk a munkálatokhoz is, mert sajnos a kert igen elhanyagolt állapotban volt. Az azóta eltelt évek alatt kétszáznál is több gyümölcstermőt ültettünk a kertünkbe — és ebben a számban nincs benne a közel kétszáz dézsában tartott növényünk —, amelyek között szép számmal akadnak nem mindennapi különlegességek is. Vannak gyümölcsfáink is, de a fő irány a füge, és a különböző bogyós gyümölcstermők, mert ezek rendkívül változatosak, és egyben kimondottan hálás növények is. Ennek kapcsán találkozhattatok a Kreatív kertész weboldalammal, ahol az elmúlt évek kertben végzett munkálatairól, kertépítésről írok, és persze a Fügés ember oldalhoz hasonlóan itt tettem számotokra elérhetővé a sok-sok fantasztikus gyümölcstermő fajtaleírásait is. Az alábbi faj- és fajtalistát a ti kérésetekre teszem közzé. Ha többet szeretnétek megtudni rólam, és a Boldog Gyümi kertészeti webáruház küldetéséről, akkor olvassátok el bemutatkozómat.

Kertünkben található növényfajok listája

A táblázat fejléc szövegeire kattintva rendezhetők az adatok különböző szempontok szerint. A listában csak azok a növényfajok szerepelnek, amelyek jelenleg is a kertünkben vannak, és szeretjük őket. Azon növények, amelyek valamilyen oknál fogva kikerültek a kertből (nem bírták a helyet, klímát vagy egyszerűen csak nem voltak elég jók, elég finomak vagy éppen elég bőtermők), egy másik listán szerepelnek ez alatt a táblázat alatt. A faj/fajtalistát igyekszem rendszeresen frissítenem. Jelenleg 279 különböző növényt tartalmaz (a növények egy részéből több tő is van a kertünkben). Ezek a növények azonban nagyon jól teljesítő fajták, amelyekkel egyelőre maximálisan elégedettek vagyunk. Figyelem! A táblázat mobil eszközökön csökkentett tartalommal jelenik meg. Teljes tartalmú táblázat csak nagy képernyőkön érhető el. Amelyik sorban a növény neve után van egy kis láncszem ikon, annak a neve kattintható, mert valamelyik weboldalamon — Fügés ember vagy Kreatív Kertész — már van róla leírás. A növények neve mellett az 'MT' azt jelenti, hogy magas törzsre oltott, míg a három kerdőjel '???' azt jelenti, hogy a fajtaazonosság kétséges lehet. Az egy kérdőjel '?' pedig azt jelenti, hogy a pontos fajtája nem ismert. A táblázat ekkor lett utoljára frissítve: 2026.01.23.

Magyar neve Latin neve Faj Habitus Telepítés
Áfonya, cranberry 'Ben Lear' Vaccinium macrocarpon Tőzegáfonya cserje 2026.02.
Áfonya, cranberry 'Early Black' Vaccinium macrocarpon Tőzegáfonya cserje 2025.04.
Áfonya, cranberry 'Early Richard' Vaccinium macrocarpon Tőzegáfonya cserje 2026.02.
Áfonya, cranberry 'Mc Farlin' Vaccinium macrocarpon Tőzegáfonya cserje 2025.04.
Áfonya, cranberry 'Pilgrim' Vaccinium macrocarpon Tőzegáfonya cserje 2025.02.
Áfonya, cranberry 'Red star' Vaccinium macrocarpon Tőzegáfonya cserje 2019.03.
Áfonya, cranberry 'Stevens' Vaccinium macrocarpon Tőzegáfonya cserje 2025.04.
Áfonya, hibrid 'Chippewa' V. corymbosum x angustifolium Hibrid áfonya cserje 2025.09.
Áfonya, hibrid 'Emil' V. corymbosum x angustifolium Hibrid áfonya cserje 2025.09.
Áfonya, hibrid 'North blue' V. corymbosum x angustifolium Hibrid áfonya cserje 2025.09.
Áfonya, hibrid 'Northcountry' V. corymbosum x angustifolium Hibrid áfonya cserje 2025.09.
Áfonya, hibrid 'Polaris' V. corymbosum x angustifolium Hibrid áfonya cserje 2026.02.
Alma 'Pink Lady' Malus domestica Alma fa 2019.11.
Birsalma '?' Cydonia oblonga Birs fa 2019.11.
Bors, Kínai – Tüskés sárgafa Zanthoxylum simulans Kínai bors cserje 2024.12.
Bors, Nepáli – Tüskefa Zanthoxylum alatum Nepáli bors cserje 2024.12.
Bors, Szecsuáni – Japán borsfa Zanthoxylum piperitum Szecsuáni bors cserje 2024.11.
Cipruska, Hamvas cipruska Santolina chamecyparissus Cipruska fűszernövény 2020.07.
Citromfű Melissa officinalis Citromfű fűszernövény 2019.06.
Citromverbéna Aloysia citrodora Citromverbéna fűszernövény 2024.05.
Cseresznye 'Bigarreau Burlat' Prunus serrulata Cseresznye fa 2019.03.
Cseresznye 'Japán díszcseresznye' Prunus serrulata Cseresznye fa 2019.03.
Cseresznye, Schmitt-cseresznye Prunus x schmittii Schmitt-cseresznye fa 2025.11.
Cseresznye-kajszi 'Aprykira' Prunus pumila var besseyi x P. armeniaca Cseresznye-kajszi fa 2025.11.
Cserjés pimpó (fehér) Potentilla fruticosa Cserjés pimpó cserje 2020.05.
Cserjés pimpó (sárga) Potentilla fruticosa Cserjés pimpó cserje 2020.05.
Cserjés pimpó (világos sárga) Potentilla fruticosa Cserjés pimpó cserje 2020.05.
Csirimojó (Krémalma) Annona cherimola Krémalma fa 2024.08.
Egres 'Anna Viksne' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Captivator' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.03.
Egres 'Captivator' MT Ribes uva-crispa Egres cserje 2021.03.
Egres 'Kamieniar' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Kursu Dzintars' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.03.
Egres 'Lady Sun' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Martens' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Maseka' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Mazerksķota' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Mucurines' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Negush' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Negush' MT Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Niesluchowski' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Pax' Ribes uva-crispa Egres cserje 2024.03.
Egres 'Puszkińskij' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.09.
Egres 'Rodnik' ??? Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Siewiernyj Kapitan' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Spine free' Ribes uva-crispa Egres cserje 2024.03.
Egres 'Tatjana' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Tatjana' MT Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Tukuma konfeksu' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Egres 'Zviedru' Ribes uva-crispa Egres cserje 2025.04.
Eperfa - törpe 'Gerardi's Dwarf' Morus alba Eperfa fa 2024.10.
Ezüstcseresznye 'Fortunella' Elaeagnus umbellata Ezüstfa cserje 2024.03.
Ezüstcseresznye 'K2' Elaeagnus umbellata Ezüstfa cserje 2025.10.
Ezüstcseresznye 'Silver Bird' Elaeagnus umbellata Ezüstfa cserje 2025.10.
Ezüstcseresznye 'Sweet 'n Sour' Elaeagnus umbellata Ezüstfa cserje 2024.03.
Fehér üröm Artemisia absinthium Üröm lágyszárú 2022.06.
Fekete berkenye 'Galicjanka' Aronia melanocarpa Berkenye cserje 2026.02.
Fekete berkenye 'Nero' Aronia melanocarpa Berkenye cserje 2018.08.
Fekete bodza 'Black Lace' Sambuca nigra Bodza cserje 2024.07.
Fekete bodza 'Sampo' Sambuca nigra Bodza cserje 2025.09.
Fekete varjúbogyó Empetrum nigrum Varjúbogyó örökzöld cserje 2025.10.
Földi mandula Cyperus esculentus Sás sás 2026.01.
Füge, Afgán vadfüge Ficus afghanistica Fikusz fa 2021.03.
Füge, Ausztrál füge Ficus rubiginosa Fikusz fa 2023.11.
Füge, Karácsonyi füge Ficus gasparriniana var. Laceratifolia Fikusz fa 2024.02.
Füge, Kislevelű füge (tarka levelű) Ficus benjamina Fikusz fa 2023.11.
Füge, Közönséges füge ~200 fajta Ficus carica Fikusz fa 2018-tól
Füge, Pandzsáb füge 'Fayoumi' Ficus palmata Fikusz fa 2025.12.
Füge, Pandzsáb füge 'Pakisztáni' Ficus palmata Fikusz fa 2022.06.
Füge, Perzsa törpefüge Ficus carica x ??? Fikusz fa 2023.11.
Füge, Ruth Bancroft füge Ficus carica x pumila Fikusz fa 2023.07.
Füge, Serlegkocsányú fikusz Ficus cyathistipula Fikusz fa 2025.09.
Füge, Szobafikus 'Tineke' Ficus elastica Fikusz fa 2025.08.
Galagonya Crataegus ?? Galagonya cserje 2024.03.
Galagonya 'Kínai galagonya' - Korall Crataegus pinnatifida Galagonya cserje 2025.06.
Goji bogyó 'No. 1. goji' Lycii fructus Goji bogyó cserje 2021.11.
Gránátalma 'H'Allmer Iran' Punica granatum Gránátalma cserje 2022.02.
Gránátalma 'Iliana' Punica granatum Gránátalma cserje 2025.10.
Gránátalma 'Parfianca' Punica granatum Gránátalma cserje 2021.04.
Gránátalma 'Russian 26' Punica granatum Gránátalma cserje 2022.02.
Gránátalma 'Üzbég' Punica granatum Gránátalma cserje 2019.04.
Gyömbér Zingiber officinale Gyömbér gumós 2023.05.
Homoktövis 'Eva' - termő Hippophae rhamnoides Homoktövis cserje 2024.03.
Homoktövis 'Otto' - porzó Hippophae rhamnoides Homoktövis cserje 2024.03.
Hottentotta füge '?' Carpobrotus edulis Hottentotta füge szukkulens 2023.11.
Húsos som 'Aurea' Cornus mas Som csere 2025.09.
Húsos som 'Devin' Cornus mas Som csere 2026.02.
Húsos som 'Jantarnyj' Cornus mas Som cserje 2025.09.
Húsos som 'Jolico' Cornus mas Som cserje 2024.05.
Húsos som 'Korałłowyj Marka' Cornus mas Som cserje 2024.03.
Húsos som 'Radost' Cornus mas Som cserje 2025.09.
Húsos som 'Shafer' Cornus mas Som cserje 2025.10.
Húsos som 'Swietljaczok' Cornus mas Som cserje 2024.03.
Izsópfű 'Ánizsillatú' Agastache foeniculum Izsópfű fűszernövény 2022.04.
Japán naspolya 'magonc' Eriobotrya japonica Japán naspolya cserje 2024.02.
Japánbirs 'Crimson and Gold' Chaenomeles japonica Japánbirs cserje 2019.10.
Japánbirs 'Illatos' Chaenomeles japonica Japánbírs cserje 2018.10.
Japánbirs 'Scarlet' Chaenomeles japonica Japánbirs cserje 2019.10.
Jujuba 'Lí' Ziziphus jujuba Jujuba cserje 2024.10.
Jujuba 'Nostrano' Ziziphus jujuba Jujuba cserje 2024.10.
Jujuba 'Szabó Marci féle' Ziziphus jujuba Jujuba cserje 2024.10.
Kajszibarack 'Gönci magyar kajszi' Prunus armeniaca Kajszibarack fa 2019.03.
Kajszi-szilva 'Aprisali' Prunus armeniaca x salicina Kajszi-szilva fa 2025.11.
Kaktusz, Indiai fügekaktusz Opuntia ficus-indica Kaktusz szukkulens 2023.11.
Kaktusz, Indiai fügekaktusz (tüskeszegény) Opuntia ficus-indica Kaktusz szukkulens 2025.12.
Kaktusz, Opuntia dejecta Opuntia dejecta Kaktusz szukkulens 2025.12.
Kaktusz, Ördögnyelv fügekaktusz Opuntia humifusa Kaktusz szukkulens 2023.03.
Kakukkfű, Kerti kakukkfű Thymus vulgaris Kakukkfű fűszernövény 2019.06.
Kékszakáll Caryopteris incana Kékszakáll cserje 2023.03.
Kerti Tradeszkancia (lila) Tradescantia × andersoniana Tradeszkancia dísznövény 2021.04.
Kivi 'Adam' (porzó) Actinida kolomikta Kivi kúszónövény 2026.02.
Kivi 'Issai' Actinidia arguta x A. polygama Kivi kúszónövény 2026.02.
Kivi 'Dr. Szymanowski' Actinida kolomikta Kivi kúszónövény 2026.02.
Kivi 'Zakarpacie' Actinida deliciosa x A. arguta Kivi kúszónövény 2026.02.
Kínai articsóka Stachys affinis Kínai articsóka gumós 2024.03.
Kóla gyógynövény Artemisia abrotanum Üröm fűszernövény 2021.04.
Kóreai cseresznye '?' Prunus tomentosa Kóreai cseresznye cserje 2024.03.
Kóreai cseresznye 'Efimka' Prunus tomentosa Kóreai cseresznye cserje 2024.03.
Kóreai cseresznye 'Natali' Prunus tomentosa Kóreai cseresznye cserje 2025.10.
Kóreai cseresznye 'White Ninja' Prunus tomentosa Kóreai cseresznye cserje 2025.10.
Kökény Prunus spinosa Kökény cserje 2024.09.
Körte 'Vilmos / Klapp kedveltje' duett Pyrus communis Körte fa 2019.03.
Körte 'Vilmoskörte' 1. Pyrus communis Körte fa 2020.10.
Körte 'Vilmoskörte' 2. Pyrus communis Körte fa 2021.11.
Körte, Bollwiller körte 'Bulbiformis' x Sorbopyrus auricularis Bulbiformis Körte hibrid fa 2025.11.
Közönséges mirtusz Mirtus communis Mirtusz örökzöld cserje 2022.05.
Közönséges mirtusz, nagy levelű Mirtus communis Mirtusz örökzöld cserje 2022.05.
Kurkuma Curcuma longa Kurkuma gumós 2023.05.
Levendula, Angol levendula '?' Lavandula Intermedia Levendula fűszernövény 2022.05.
Levendula, Angol levendula 'Grosso' Lavandula Intermedia Levendula fűszernövény 2020.07.
Levendula, Közönséges levendula Lavandula angustifólia Levendula fűszernövény 2022.06.
Likjornaja berkenye hibrid Sorbus aucuparia x Aronia melanocarpa berkenye cserje 2026.02.
Logána Dimocarpus longan Logána fa 2025.10.
Madeira szőlő Anredera cordifolia Madeira szőlő fűszernövény 2026.01.
Majoranna Origanum majorana Majoranna fűszernövény 2021.04.
Málna 'Baron' Rubus idaeus Málna cserje 2025.04.
Málna 'Black Jewel' Rubus idaeus Málna cserje 2021.04.
Málna 'Delniwa' Rubus idaeus Málna cserje 2026.02.
Málna 'Édeslevelű' - Sugarleaf® 'Innocent' Rubus chingii Málna cserje 2025.09.
Málna 'Himbo Top' Rubus idaeus Málna cserje 2019.06.
Málna 'Husaria' Rubus idaeus Málna cserje 2025.04.
Málna 'Jantar' Rubus idaeus Málna cserje 2025.09.
Málna 'Japán szamócamálna' Rubus Illecebrosus Szamócamálna cserje 2025.09.
Málna 'Japán szedermálna' Rubus phoeniculatus Málna cserje 2025.09.
Málna 'Magnat' Rubus idaeus Málna cserje 2025.09.
Málna 'Megan' Rubus idaeus Málna cserje 2025.09.
Málna 'Promyk' Rubus idaeus Málna cserje 2025.04.
Málna 'Sugana' Rubus idaeus Málna cserje 2021.11.
Málna 'Willematte' Rubus idaeus Málna cserje 2019.03.
Málnalonc Lonicera harae Lonc cserje 2025.12.
Mályvacserje (rózsaszín) Hibiscus syriacus Hibiszkusz cserje 2020.03.
Mandula 'Penta' Prunus dulcis Mandula fa 2024.10.
Meggy 'Cigánymeggy' Prunus cerasus Meggy fa 2024.11.
Meggy 'Ékszermeggy' Prunus 'Carmin Jewel' Ékszermeggy cserje 2024.03.
Meggy 'Feketicsi' Prunus cerasus Meggy fa 2022.11.
Meggy 'Maliga óriásmeggy' Prunus cerasus Meggy fa 2020.03.
Meggy 'Újfehértői fürtös' Prunus cerasus Meggy fa 2019.03.
Menta 'Alma menta' Mentha suaveolens Menta fűszernövény 2021.05.
Menta 'Ananász menta' Mentha x rotundifolia Menta fűszernövény 2022.04.
Menta 'Csoki menta' Mentha × piperita f. citrata Menta fűszernövény 2021.04.
Menta 'Eper menta' Mentha × piperita f. citrata Menta fűszernövény 2021.05.
Menta 'Fodormenta' Mentha spicata Menta fűszernövény 2019.06.
Menta 'Grapefruit menta' Mentha × piperita f. citrata Menta fűszernövény 2022.04.
Menta 'Gyömbér menta' Mentha gracilis Menta fűszernövény 2022.04.
Menta 'Illatos macskamenta' Nepeta cataria Menta fűszernövény 2022.05.
Menta 'Kerti macskamenta' Nepeta × faassenii Menta fűszernövény 2022.05.
Menta 'Mandarin menta' Mentha × piperita f. citrata Menta fűszernövény 2021.04.
Menta 'Marokkói menta' Mentha spicata Menta fűszernövény 2022.04.
Metélő petrezselyem Petroselinum crispum Petrezselyem fűszernövény 2019.06.
Metélőhagyma Allium schoenoprasum Hagyma fűszernövény 2019.06.
Mézalmácska 'Honeywood' Amelanchier alnifolia Mézalmácska cserje 2025.04.
Mézalmácska 'Mandam' Amelanchier alnifolia Mézalmácska cserje 2025.11.
Mézalmácska 'Martin' Amelanchier alnifolia Mézalmácska cserje 2020.03.
Mézalmácska 'Northline' Amelanchier alnifolia Mézalmácska cserje 2025.09.
Mézalmácska 'Prince William' Amelanchier canadensis Mézalmácska cserje 2025.04.
Mézalmácska 'Rézvörös fanyarka' Amelanchier lamarckii Mézalmácska cserje 2024.10.
Mézalmácska 'Sleyt' Amelanchier alnifolia Mézalmácska cserje 2026.02.
Mézalmácska 'Smokey' Amelanchier alnifolia Mézalmácska cserje 2025.04.
Mézalmácska 'Thiessen' Amelanchier alnifolia Mézalmácska cserje 2021.11.
Mézbogyó 'Altaj' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2022.09.
Mézbogyó 'Atut' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.03.
Mézbogyó 'Aurora' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2026.02.
Mézbogyó 'Blue banana' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2024.03.
Mézbogyó 'Blue Treasure' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.09.
Mézbogyó 'Boreal Beast' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.09.
Mézbogyó 'Boreal Beauty' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.02.
Mézbogyó 'Boreal Blizzard' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.09.
Mézbogyó 'Borealis' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.09.
Mézbogyó 'Candy blue' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2026.02.
Mézbogyó 'Duet' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2021.11.
Mézbogyó 'Giant's hearth' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2024.03.
Mézbogyó 'Honeybee' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.09.
Mézbogyó 'Indigo Gem' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.09.
Mézbogyó 'Jugana' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2026.02.
Mézbogyó 'Strawberry sensation' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.04.
Mézbogyó 'Vostorg' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2025.02.
Mézbogyó 'Zojka' Lonicera caerulea Mézbogyó cserje 2026.02.
Mirakulin gyümölcs (csodabogyó) Synsepalum dulcificum Mirakulin cserje 2025.09.
Mogyoró 'Csodamogyoró' Corylus avellana Mogyoró cserje 2019.03.
Mogyoró magonc '?' Corylus avellana Mogyoró cserje 2020.03.
Naspolya 'Apyrena' Mespilus germanica Naspolya cserje 2025.10.
Nyáriorgona 'Black Knight' Buddleja davidii Nyáriorgona cserje 2022.04.
Nyáriorgona 'Pink Delight' Buddleja davidii Nyáriorgona cserje 2022.04.
Nyáriorgona 'Royal Red' Buddleja davidii Nyáriorgona cserje 2022.04.
Nyáriorgona (alacsony) 'Nanho Blue' Buddleja davidii Nyáriorgona cserje 2022.04.
Nyáriorgona (alacsony) 'Nanho Purple' Buddleja davidii Nyáriorgona cserje 2022.04.
Nyáriorgona (alacsony) 'White Ball' Buddleja davidii Nyáriorgona cserje 2022.04.
Olasz szalmagyopár (curryfű) Helichrysum italicum Szalmagyopár fűszernövény 2022.04.
Oregánó Origanum vulgare Oregánó fűszernövény 2019.06.
Őszibarack 'Aranycsillag' Prunus persica Őszibarack fa 2019.06.
Őszibarack 'Flamingo®' Prunus persica Őszibarack fa 2022.10.
Őszibarack 'Harnas' Prunus persica Őszibarack fa 2022.10.
Pitanga - Brazil cseresznye Eugenia uniflora Pitanga cserje 2024.10.
Ribizli, aranyribiszke '?' Ribes aureum Ribizli cserje 2019.05.
Ribizli, aranyribiszke 'Krupnoplodnaja' Ribes aureum Ribizli cserje 2025.02.
Ribizli, aranyribiszke 'Laila' Ribes aureum Ribizli cserje 2025.01.
Ribizli, fehér 'Bajana' Ribes rubrum Ribizli cserje 2025.02.
Ribizli, fehér 'Blanka' Ribes rubrum Ribizli cserje 2021.04.
Ribizli, fehér 'Valko' Ribes rubrum Ribizli cserje 2025.02.
Ribizli, fehér 'Weisse Versailler' Ribes rubrum Ribizli cserje 2022.04.
Ribizli, fehér 'Werdavia' Ribes niveum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizli, fehér 'Whitte Hollander' Ribes rubrum Ribizli cserje 2021.11.
Ribizli, fehér 'Zitavia' Ribes rubrum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizli, fekete 'Balsgard Martin' Ribes nigrum Ribizli cserje 2026.02.
Ribizli, fekete 'Cseresnyev' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.02.
Ribizli, fekete 'Fertődi 1' Ribes nigrum Ribizli cserje 2021.04.
Ribizli, fekete 'Gagataj' Ribes nigrum Ribizli cserje 2026.02.
Ribizli, fekete 'Gulliver' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizli, fekete 'Karina' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizli, fekete 'Lentyai' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.01.
Ribizli, fekete 'Mara' Ribes nigrum Ribizli cserje 2026.02.
Ribizli, fekete 'Noiroma' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizli, fekete 'Ores' Ribes nigrum Ribizli cserje 2021.03.
Ribizli, fekete 'Otelo' Ribes nigrum Ribizli cserje 2022.04.
Ribizli, fekete 'Partizanka' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizli, fekete 'Selechenskaya' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.01.
Ribizli, fekete 'Silvergieters' Ribes nigrum Ribzli cserje 2019.05.
Ribizli, fekete 'Sozvezdije' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.01.
Ribizli, fekete 'Tiben' Ribes nigrum Ribizli cserje 2021.03.
Ribizli, fekete 'Veloj' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.01.
Ribizli, fekete 'Vernisazh' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.01.
Ribizli, fekete 'Vologya' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizli, fekete 'Wimpiel' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.09.
Ribizli, fekete 'Yadrennaya' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizli, piros 'Detvan' Ribes rubrum Ribizli cserje 2021.03.
Ribizli, piros 'Fertődi hosszúfürtű' Ribes rubrum Ribizli cserje 2022.04.
Ribizli, piros 'Jonkheer van Tets' Ribes rubrum Ribizli cserje 2021.05.
Ribizli, piros 'Rachnovskaya' Ribes rubrum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizli, piros 'Rondom' Ribes rubrum Ribizli cserje 2025.02.
Ribizli, piros 'Rovada' Ribes rubrum Ribizli cserje 2021.05.
Ribizli, piros 'Vīksnes' Ribes rubrum Ribizli cserje 2025.01.
Ribizli, piros 'Vitan' Ribes rubrum Ribizli cserje 2021.03.
Ribizli, rózsaszín 'Gloire de Sablon' Ribes rubrum Ribizli cserje 2021.05.
Ribizli, rózsaszín 'Lubawa' Ribes rubrum Ribizli cserje 2021.03.
Ribizli, rózsaszín 'Ulubiona Lwowa' Ribes rubrum Ribizli cserje 2025.03.
Ribizli, zöld 'Venny' Ribes nigrum Ribizli cserje 2025.04.
Ribizliköszméte 'Josta' Ribes x nidigrolaria Ribiszliköszméte cserje 2019.05.
Ribizliköszméte 'Rikö' Ribes x nidigrolaria Ribiszliköszméte cserje 2021.02.
Rozmaring Rosmarinus officinalis Rozmaring fűszernövény 2019.06.
Rozmaring 'terülő' Rosmarinus officinalis var. Prostratus Rozmaring fűszernövény 2022.05.
Sárkánygyümölcs (Pitaya) Hylocereus undatus Sárkánygyümölcs szukkulens 2025.07.
Sárkányszőlő Kadsura coccinea Sárkányszőlő kúszónövény 2025.10.
Somtermésű ezüstfa Elaeagnus multiflora Ezüstfa cserje 2024.03.
Somtermésű ezüstfa ssp. Elaeagnus multiflora Ezüstfa cserje 2024.10.
Sorbaronia 'Likjornaja' Sorbus a. x Sorbus m. hibrid fa 2026.01.
Sorbomespilus 'Desertnaja' xSorbomespilus hibrid fa 2024.10.
Stevia Stevia rebaudiana Stevia fűszernövény 2024.05.
Szamóca guava 'Madeira' Psidium cattleyanum Szamóca guava fa 2025.08.
Szeder 'Black satin' Rubus fruticosus Szeder cserje 2025.04.
Szeder 'Chester' Rubus fruticosus Szeder cserje 2025.04.
Szeder 'Glorniva' Rubus fruticosus Szeder cserje 2025.04.
Szeder 'Juhas' Rubus fruticosus Szeder cserje 2026.02.
Szeder 'Loch Ness' Rubus fruticosus Szeder cserje 2019.03.
Szeder 'Maryna' Rubus fruticosus Szeder cserje 2026.02.
Szeder 'Navaho' Rubus fruticosus Szeder cserje 2019.03.
Szeder 'Triple crown' Rubus fruticosus Szeder cserje 2025.04.
Szedermálna 'Kaliforniai szedermálna' Rubus loganobaccus Szeder cserje 2025.09.
Szedermálna 'Tayberry' Rubus fruticosus × idaeus Szedermálna cserje 2021.03.
Széleslevelű ezüstfa 'Compacta' Elaeagnus x ebbingei Ezüstfa cserje 2025.05.
Szilva 'Althann ringló' Prunus domestica Ringlószilva fa 2019.03.
Szilva 'Stanley' Prunus domestica Szilva fa 2020.10.
Szőlő 'Afuz Ali' Vitis vinifera Szőlő kúszónövény 2021.11.
Szőlő 'Eszter' Vitis vinifera Szőlő kúszónövény 2019.03.
Szőlő 'Éva' Vitis vinifera Szőlő kúszónövény 2021.11.
Szőlő 'Lidi' Vitis vinifera Szőlő kúszónövény 2021.11.
Szőlő 'Marlene' Vitis vinifera Szőlő kúszónövény 2019.03.
Szőlő 'Onyx' Vitis vinifera Szőlő kúszónövény 2019.03.
Szőlő 'Viktória' Vitis vinifera Szőlő kúszónövény 2022.10.
Szőlő 'Zalagyöngye' Vitis vinifera Szőlő kúszónövény 2019.11.
Tamarindusz Tamarindus indica Tamarindusz örökzöld fa 2023.11.
Tárkony, francia Artemisia dracunculus Tárkony fűszernövény 2019.06.
Tövises kapri Capparis spinosa Kapri cserje 2025.04.
Zsálya, Ligeti kékes lila Salvia nemorosa Zsálya fűszernövény 2020.06.
Zsálya, Ligeti mályva lila Salvia nemorosa Zsálya fűszernövény 2022.05.
Zsálya, orvosi - alapfaj Salvia officinalis Zsálya fűszernövény 2020.05.
Zsálya, orvosi 'Bordó levelű' Salvia officinalis Zsálya fűszernövény 2022.04.
Zsálya, orvosi 'Tarkalevelű' Salvia officinalis Zsálya fűszernövény 2020.05.

Kertünkben már nem megtalálható növények listája

Az alábbi listában azon növény fajok és fajták találhatók meg, amelyek valamilyen oknál fogva, már nincsenek a kertünkben. Ennek oka lehet az, hogy nem bírta az aszályos, fottó nyarú aldföldi klímát, vagy az is, hogy egyszerűen nem fogta meg a csemete a talaj, és inkább más fajtával vagy akár másik fajjal pótoltuk. Vannak olyan növények is a listán, amelyek csupán szubjektív ízlés alapján kerültek arra a sorsra, hogy menniük kellett, mert nem ízlettek nekem vagy a család többi tagjának. De olyan is akadnak a listán, amik terméshozama a nevetséges szintet súrolta. Mindegyikhez írtam egy rövid, tömör indoklást is, hogy miért nem maradt a növény a kertben. A táblázat jelenleg 21 növényt tartalmaz, és 2026.01.23. dátummal lett utoljára frissítve.

Magyar neve Latin neve Amiért már nincs a kertben
Alma 'Granny Smith' Malus domestic Sosem érett be teljesen, keserű maradt.
Cseresznye 'Carmen' Prunus serrulata Nem bírta az aszályt, hiába locsoltuk.
Cseresznye 'Van' Prunus serrulata Ültetés után két évvel is csak sínylődött, végül elengedtük.
Cseresznye 'Germensdorfi' Prunus serrulata Nem bírta az aszályt, hiába locsoltuk.
Egres 'Hinnomaki green' MT Ribes uva-crispa A mi ízlésünknek túl savanyú volt még teljes érésben is.
Egres 'Hinnomaki red' MT Ribes uva-crispa A mi ízlésünknek túl savanyú volt még teljes érésben is.
Egres 'Hinnomaki yellow' MT Ribes uva-crispa A mi ízlésünknek túl savanyú volt még teljes érésben is.
Egres 'Pallagi óriás' Ribes uva-crispa Lisztharmatra extrán érzékeny, állandóan permetezni kell.
Kajszibarack 'Ceglédi óriás' Prunus armeniaca Ültetés utáni második évben egyszer csak kiszáradt, nem pótoltuk.
Kivi 'Hayward' Actinida deliciosa Nem bírta az alföldi klímát.
Kivi 'Tomuri' Actinida deliciosa Nem bírta az alföldi klímát.
Málna 'Autumn Bliss' Rubus idaeus Nem bírta az aszályt, és a folyamatos tűző napot.
Málna 'Glen Coe' Rubus idaeus Nem bírta az aszályt, és a folyamatos tűző napot.
Málna 'Golden Queen' Rubus idaeus Nem bírta az aszályt, és a folyamatos tűző napot.
Málna 'Tulameen' Rubus idaeus Nem bírta az aszályt, és a folyamatos tűző napot.
Málna 'Valentina' Rubus idaeus Nem bírta az aszályt, és a folyamatos tűző napot.
Mézbogyó 'Blue King' Lonicera caerulea Túl apró szemű és savanyú volt.
Mézbogyó 'Szibériai' Lonicera caerulea Túl apró szemű és savanyú volt.
Mirtuszdió 'Dan's Choice' Feijoa sellowiana Nem élte túl a 2019-es telet takarva sem.
Mirtuszdió 'Unique' Feijoa sellowiana Nem élte túl a 2019-es telet takarva sem.
Naspolya 'Szentesi rózsa' Mespilus germanica Sok mag, helyette ültettünk magnélküli fajtát.
Nektarin 'Andora' Prunus persica Tavaszi fagyra és betegségekre túl érzékeny volt.
Őszibarack 'Fayette' Prunus persica Tavaszi fagyra és betegségekre túl érzékeny volt.
Ribizli, fekete 'Little black sugar' Ribes nigrum Értékelhetetlenül keveset termett több évesen is.
Ribizli, fekete 'Titania' Ribes nigrum Egyszerűen nem volt olyan jó, hogy maradjon.

Hírlevél feliratkozás
Kreatív Kertész és Fügés ember ajánló
(Ajánlók a www.kreativkertesz.hu és a www.fugesember.hu weboldalakon megjelent növényfajok és fajták bamutatóiból)

Videó címe

YouTube videó betöltése...